2012. máj. 17.

Kovbojok koncert június 23-án a Rocktogonban

A Kovbojok zenekar legközelebb június 23-án lép fel Budapesten, a Rocktogonban.

 

2012. máj. 11.

Cherry Bomb koncert az Instantban május 14-én

Május 14-én különleges buli lesz az Instantban, igazi válogatott társasággal. Rengeteg vendég érkezik, és ez nem minden; erre az alkalomra olyan számokkal is készül a zenekar, amiket vendégeik ajánlottak, vagy éppen ők választottak ki aktuális vendégük számára. Amire tuti lehet számítani: rengeteg ismerős arc, igazi rock klasszikusok és házibuli hangulat!

A Cherry Bomb már önmagában exkluzív élményt ígér, hiszen ritka, amikor négy lány igazán tökös rock zenét játszik! Ráadásul itt jóval többször van szó, mint egy átlagos csajzenekar esetében. A Cherry Bomb semmi mást nem akar, csak szórakoztatni, és ehhez nem is kell több, mint pár klasszikus és mai sláger! Hogy mégis hogy fér meg egymás mellett Christina Aguilera, Britney Spears, Danko Jones vagy éppen a Mötley Crüe? Erre a legjobb példa a lányok sikkes rocknroll partija.

Vendégek:
Győrfi Isti (Eejit Midget) 
Szentiványi Gábor (Stenk)
Sipos Andris (Nuke)
Berke Ákos (Buso Von Kobra)
Kovács Attila (Superbutt)
Vörös András (Superbutt)
Nagy Dávid (Kényes Foltok)
Vilkó (Hollywood Rose)
Tátrai Sanyi Sunny (Guns N‘ Destruction)
Farkas Saci 
Kirsch J. András (Pesti Est)
K. C. Brown 
Peru (Redheart)
Géczi Ricsi
Pacziga Linda
Eslie Sunbabiez

A belépés ingyenes!

2012. máj. 8.

Ocho Macho koncert a Budapesti Pálinkafesztiválon május 10-én este

Május 10-én, csütörtökön este 20:00-tól a Budapesti Pálinkafesztivál nagyszínpadán fellép az Ocho Macho zenekar. Különleges, akusztikus műsorral készülnek erre az estére!

2012. ápr. 3.

Fábián Juli & Zoohacker Orchestra feat. Sárik Péter koncert Silenusban április 14-én

Fábián Juli & Zoohacker Orchestra feat. Sárik Péter koncert lesz a Silenus Pubban április 14-én. A belépő elővételben 1000Ft, ami lefogyasztható. A helyszínen: 1000Ft.

Kezdés: 21:00-kor

2012. márc. 19.

Ocho Macho és Cherry Bomb koncert az Akváriumban március 24-én

Március 24-én Ocho Macho koncert az Akváriumban. Vendég: Cherry Bomb

Kezdés: 20:30-kor.

Belépő: 1300Ft

akv

2012. márc. 16.

Kovbojok koncert március 24-én a Rocktogonban

Március 24-én a Rocktogonban Kovbojok koncert.

Előzenekar: Mézga Aladár Sound System.

2012. márc. 12.

Ocho Macho koncert a debreceni Lovardában március 15-én

Ocho Macho koncert lesz március 15-én Debrecenben, a Lovardában!

om lov

2012. márc. 5.

Fábian Juli & Zoohacker Orchestra feat. Sárik Péter koncert az Akváriumban március 8-án

Március 8-án, az Akvárium Klubban fellép Fábian Juli & Zoohacker Orchestra feat. Sárik Péter.

Kezdés: 20:30

Belépő: 1000Ft


2012. febr. 2.

Február 24-én, pénteken Ocho Macho koncert a veszprémi Expresszóban

A veszprémi Expresszóban lép fel az Ocho Macho zenekar február 24-én.

Belépő: 1200Ft, kezdés: 21:00-kor

2012. jan. 9.

Ocho Macho koncert január 14-én a Symbolban!

Kicsit reggae, kicsit latin, kicsit punk, kicsit rock and roll - egyszóval: hupogós zene fog megszédíteni, ha ellátogatsz a Symbolba január 14-én! Vendégünk lesz az Ocho Macho, akik már nem először bizonyíthatják be a Symbol színpadán, hogy nem véletlenül tartják őket szá...mon Bob Marley és Manu Chau Vas megyei keresztgyerekeiként!
Az est támogatója a Jägermeister!

Kapunyitás: 22:00
Asztalfoglalás:06 30 200 88 88
Belépőjegy: lányoknak 1000 Ft, fiúknak 2000 Ft, ami tartalmaz egy alkoholos italt vagy egy alkoholmentes koktélt a napi promóciós italból.

2011. dec. 13.

Fábián Juli and Zoohacker Remake Orchestra koncert a Szeparéban december 29-én

December 29-én Fábián Juli and Zoohacker Remake Orchestra koncert lesz a Szeparéban.

Kezdés: 21:00

Belépő: 1500Ft

 

2011. dec. 13.

Illegál Fesztivál az Ocho Machoval és Kowalsky meg a Vegával december 30-án

Egy sztárzenekarnál csak egy jobb dolog van: ha kettő van belőle. Így dupla dózisban juthatunk hozzá a koncertélményhez. Jó hír tehát, hogy szövetségre lépett egymással az Ocho Macho és a Kowalsky meg a Vega. E döntésnek pedig a közönség az abszolút győztese. Együtt járják be az ország nagyvárosait, óriási sikerrel, telt ház előtt debütáltak a budapesti Illegál Fesztiválon is. 
Kowalskyék itt mutatták be legújabb albumukat, Az évtized lemezét rajta tíz új szerzeménnyel, és a régi slágerek frissített változatával. Megjelenése után bő egy héttel a korong a MAHASZ lista élére is ugrott. A csapat ráadásul tíz éves jubileumot ünnepel, ez alkalomból különleges, vonósnégyessel, vokalistákkal turbózott koncertre készülnek a MüPában. Ezt megelőzően még útba ejtik Szombathelyt és az Illegál Fesztiválon december 30-án kiadós előszilveszteri bulit prezentálnak az Ocho Macho vendégeként az Oladi ÁMK-ban. Az elővételes jegyek mellé ajándékba jár egy Ocho Macho DVD, mely a zenekar elmúlt évi munkájának hátterébe avat be mindenkit.
 

illegál

2011. nov. 22.

Ocho Macho koncert december 2-án a székesfehérvári Fezen Klubban

December 2-án az Ocho Macho zenekar a székesfehérvári Fezen klubban koncertezik. Jegyek elővételben: 1000Ft.

2011. aug. 11.

Mocsok 1 Kölykök: Kutyaszorítóban

 

 

 

 

 

A Zsámbéki Színházi Bázis és a Színház- És Filmművészeti Egyetem támogatásával
A - 011 - csoport bemutatja
Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmje alapján
KUTYASZORÍTÓBBAN című előadását.

FŐPRÓBA: AUGUSZTUS 18.
BEMUTATÓ: ZSÁMBÉK - RAKÉTABÁZIS - AUGUSZTUS 19-20-21.

Az előadás hat fiatal budapesti srác története. Nem ismerik egymást. Egy közös ügy hozta őket össze. Azt tervezik, hogy kirabolják Andy Vajnát a saját születésnapján, és a filmtámogatási pénzzel elmenekülve, új életet kezdenek egy másik országban. Az akciót egy körözött bűnöző szervezi, aki álneveket ad a fiúknak. Fehér, Kék, Szőke, Narancs, Rózsaszín. A tervek szerint a rablás után egyenesen Zsámbékra hajtanak, ahol egy raktárban szétosztják a pénzt.
Az rablás vérfürdővé válik. A rendőrség rajtuk üt. A cselekmény a rablást követő két órában zajlik. A raktárban kétségbeesetten igyekeznek rekonstruálni a producer születésnapján történt eseményeket. Mindenki bizalmatlanná válik, vádaskodik, és félti a saját életét. Senki nem hisz senkinek, miközben nem mernek se kimozdulni a raktárból, se odabent maradni. Kutyaszorítóban vannak, amikor is rádöbbennek, hogy van egy besúgó közöttük.

Régebbiek | Végére »